Search

Leicaland I.

Updated: Jun 18, 2020

Vettem egy Leicát! Ez egy fordulópont. Illetve úgy gondolom, hogy annak kéne lennie. Eddig is szerettem filmre fotózni és eddig is használtam már távmérős kamerákat, de azért ez mégiscsak más. Na, ne csapjunk mindjárt a közepébe, kezdjük az elején!


Aki ismer tudja, hogy nem fényképezővel a kezemben jártam óvodába. Sőt később sem érdekelt a dolog jó darabig. Sosem voltam híve a túristáskodó fotózásnak. Többre tartottam a pillanat megélését vagy inni egy sört a verandán Görögországban a haverokkal. Az alkalmazott fotográfia más területei sem hoztak lázba, sőt kifejezetten rossz véleménnyel voltam már akkor is a budoir fotósokról. Az akkori csajomról a mára már 3-4 stúdiós W. Tamás csinált képeket és emlékszem milyen mocsok féltékeny voltam, és már akkor sem hittem el azt a baromságot, hogy a nők a párjuknak csináltatnak szexi képeket magukról. Lófaszt, maguknak csináltatják, nincs ebben semmi rossz, minek a kamu?

Na de inkább kanyarodjunk vissza a sztorihoz. Szóval nem érdekelt a fotózás, annál inkább a filmek, a mozi és tulajdonképpen az ezekből következő videózás, filmkészítés. Valahogy mégsem hozta sosem úgy az élet, hogy azt csinálhassam, amit igazán szerettem volna. Hagytam magam lebeszélni a filmesztétika szakról is, mert anyám szerint abból nem lehet megélni. Talán igaza volt, de közben messze elsodródtam attól, ami érdekelt, sőt akkor semmilyen főiskolát sem kezdtem el, csak évekkel később végeztem el egy közgazdász Bsc-t, már levelezőn. Az egyetem helyett jött a technikum, ahol legalább hallgathattam médiát és filmet is egy kicsit. Utána viszont hosszú csend. Csináltam ezer mást. Pécs, Budapest majd Székesfehérvár és az IBM. Ebbe az IT rendszerüzemeltetésbe bele is ragadtam rendesen, immár több mint tíz éve. Megvannak a maga nyűgjei, de ad némi extra szabadságot is az embernek így végül visszatalálhattam az utamra. Először a videó jött vissza. Csináltunk rövidfilmeket, riportot, youtube sorozatot, videóklippet. Aztán jött a fotó. Legó figurákat fotóztam. Arra jó volt, hogy szembesüljek különböző problémakörökkel: makró, közelpont, szenzorméret, kompozíciók. Gugliztam, olvastam, youtube-oztam, közben rájöttem, hogy ez jó. A Lego ment, a fotózás maradt. Szerencsére hamar eldöntöttem, hogy a tájkékep, állatok, épületek precíz fotózását át is ugranám és később sem ragaszkodnék hozzájuk. Ami fennmaradt a rostán az az ember és az általa alkotott világ, a világ amiben élünk.

Persze jó magyar szokás szerint ha nem voltam elégedett azzal amit csináltam, akkor az eszközeimet okoltam és mivel közben kiszálltam egy másik vállalkozásból, volt rá lehetőségem, hogy bizonyos keretek között ezt meg is tegyem és cserélgessem a gépparkot. Nem vagyok rá büszke, de ez a folyamat beláttatta velem, hogy tényleg nem a gépen múlik a kép… hanem az objektíven! :D

Jó, nyilván rajtad. Tehát elkezdtem magam keretek közé szorítani. Fotózásnál nagyon ritkán használok zoomokat és ha megtehetem, akkor az autófókuszt is kiiktatom valami manuális lencsével. Egyértelmű volt, hogy a filmes fotózáshoz is eljutok, ha már jó vintage optikáim voltak, miért ne lehetnének vázaim is, amik még olcsóbbak is? Nagyapám Zenit ET-jével meggyűlt a bajom korábban, eltépett egy tekercs filmet amit végigfotóztam Bonnban. Ez még évekkel a fotós kalandjaim előtt volt, szóval nagyban lehettem én is a hibás, de ez nem változtatott azon, hogy nem akartam szovjet géppel kezdeni az analógozást. Ellenben valamelyik filme-fotós csoportban láttam, hogy a Lénárt Gábor milyen kurva jó képeket csinál egy késői és már EF mountos Canonnal, konkrétan egy EOS 50E-vel, amiben a Canon legendás(an elfelejtett) Eye Autófókusza debütált.

Megnéztem ebay-n, németből egy hibátlan váz 12 ezer magyar forint. Már rendeltem is meg, hozzá meg egy jó kis elnyűhetetlen 50/1.8-ast vettem használtam egy nénitől Várpalotán 18 ezerért. Lett tehát egy tényleg minden igényt kiszolgáló analóg szettem olyan luxus funkciókkal mint a film automatikus behúzása, 3 fókuszpontos autófókusz és automata multi expo, mindössze 30 ezerért. Ezt a szettet máig használom, de gondolom a fentebbiekből kikövetkeztethető mi lett vele a bajom. Még mindig nem adott elég szabadságot és ráfoghattam ha szarok a képeim, hogy a gép tehet róla. Jöttek hát a próbálkozások mindenfélével. Chinon CE4 pentax bajonettel, Pentacon Six 6x6-os középformátum (eladtam, azóta vettem egy másikat :D ), Yashica Electro GS mert ki kell próbálni a távmérőt, Olympus XA mert egy pici point and shoot is kell, majd végül egy komolyabb darab, a Canon csúcs FD váza a New F-1. Itt pedig bezárult a kör. Persze még lett volna bőven olyan fényképező, amit ki lehetett volna próbálni és lesz is, amit ki fogok, de a tanulságot sikerült leszűrnöm.

Semmilyen eszköz sem tesz jobb fotóssá, és erre magadtól kell rájönnöd! Amikor felhagysz minden - de mindennek a teljesen nyitott rekeszes fényképezésével és rájössz, hogyan kell zóna-fókuszálni, akkor arra is rájössz, hogyan fotóztak gyorsan és hatékonyan előttünk 50 sőt 100 évvel ezelőtt. Amikor már tudsz bármilyen fénymérő nélkül helyesen exponálni a fejedben mondogatva a Sunny sixteent vagy ha úgy tetszik Fotó Fáni útmutatásait, akkor eljött az idő, hogy kicsit többet foglalkozz a témával amit fotózni szeretnél.

Na én ezek után döntöttem el, hogy kell egy Leica! Sok tervezgetés és tájékozódás után végül egy M4 lett a gép. Hogy miért, az a következő posztból kiderül!


61 views0 comments

Recent Posts

See All