top of page
Search

Reykjavík on film

Updated: Dec 8, 2022


Reykjavík photo trip, street fotó
Kilátás a hostel ablakából

Eszedbe jutott már, hogy bizonyos dolgokat vajon miért is csinálunk az életben? Nem az olyasmikre gondolok, mint hogy eszünk, iszunk, alszunk, mert az fiziológiás, és nem is olyanokra, hogy fogat mosunk vagy kezet étkezés után, mert az meg civilizációs szokás, hanem például arra, hogy mikor az ember külföldre megy, kényszert érez rá, hogy minden nevezetességet, meg természeti kincset megnézzen, amennyit csak az ideje enged, teljesen mindegy, hogy ez a tevékenység mennyi vesződséggel meg fáradtsággal jár. Nekem eszembe jutott. Izlandon is. Ott ültem az amúgy elég puritán de annál barátságosabb hostelünk emeletes ágyának alsó matracán délelőtt 10 órakor és azon töprengtem, hogy vajon velem mi lehet a baj, hogy baromira nem akarok egyik nap sem felkelni 7 órakor, hogy egy turistabusz sokadmagammal felvegyen az épület előtt és egész nap nyomoroghassak idegenekkel, hogy aztán kiszálljunk valahol, néhány üres vulkanikus sztyeppével arrébb megnézni egy vízesést vagy egy gejzírt, közben szar gépi kávét szürcsölhessek kb. 4000 forint értékű izlandi koronáért? Ugye ez így milyen rosszul hangzik? Meg kicsit negatívabbnak is állítom be, mint amilyen. De attól még ezt csinálja mindenki. Tényleg mindenki.


Reykjavík street photo trip, street fotó
Az öböl, tíz percre a várostól

Egy hetet töltöttem kint, és amíg ott voltam sokan megfordultak a szobánkban. Bár egy 42 ágyas hálóterembe foglaltam ágyat, mert az volt a legolcsóbb, végül szerencsére egy 6 férőhelyes szobába kerültem. Volt ott egy kurd srác és egy német kiscsaj, ők majdnem végig maradtak amíg én is, aztán egy srác Londonból két másik az USA-ból és egy csajszi Hollandiából. Szinte minden nap mentek valami fizetett túrára megnézni valami népszerű Izlandi cuccot. A Blue Lagoont, a Golden Circle-t vagy a Diamond Beachet. Megnéztem ezeket mind a neten és igazi turista szarságoknak látszottak. Én olyan ember vagyok, hogy ha kénytelen kelletlen mást be is kell csapni néha, magammal azért csak megpróbálok őszinte maradni. Feltettem a kérdést magamnak, hogy ha mindenki megy megnézni ezeket és fel sem merül bennük a kérdés, hogy miért, akkor valószínűleg velem lehet a baj. Persze nem kell ragaszkodnunk Izlandhoz, hiszen minden ország tele van ilyen látványosságokkal. Arra kellett ráeszmélnem, hogy az embert a mai korban viszi a csordaszellem oda, amire a leghangosabban és a leglátványosabban mondják, vagy írják, vagy mutatják, hogy az a legmenőbb hely a közelben. A Blue Lagoon olyan híres, hogy oda mindenképp el kell menned, ha Izlandon jársz! Én nem mentem. Mint megtudtam a víz sem magától kék. Festik.


Reykjavík street photo trip, street fotó
Szikla a tengerparton

Sosem szerettem turistáskodni, mert úgy nem lehet beolvadni a közegbe, az meg fontos, ha az ember street fotózni szeretne. Mondjuk már akkor sem szerettem, mikor még nem fotóztam. Úgy indultam tehát neki az egész Reykjavik tripnek, hogy lesz ahogy lesz, ha valami mégis elcsábít, akkor belevágok. Végül csupán egy ilyenre mentem el, oda is elektromos rollerrel - a Sky lagoonba. Ezek a lagoonok az ilyen turistáknak épült fancy strandok meleg vízzel. Tele vannak oroszokkal, akik zacskóban beviszik a telefonjukat, hogy fotózhassák a csajaikat ahogy pezsgőznek. A Sky lagoont nem bántam meg, mert szeretem a meleg vizet és az árban benne volt egy 7 lépéses spa élmény, ami tényleg high life volt. Úgy is éreztem magam, mint néhány belpesti influencer mikor shakenekszpresszót szürcsöl valami menő helyen. De ezzel ezt a részt kipipáltam. A többi időmben a városban mászkáltam meg a környékén és fotóztam.


Reykjavík street photo trip, street fotó
Reykjavík igen dombos

Reykjavík street photo trip, street fotó
Kikötő a múzeum ablakából

Reykjavík street photo trip, street fotó
Matróz az esőben

Reykjavík nem izgalmas és nem élettel teli város. Ezt úgy értem, hogy ha kimész az utcára, akkor nagyrészt turistákat látsz. El lehet menni kicsit odébb, ahol már nincsenek turisták, de ott meg olyan, mint a Londoni suburbs meg Békásmegyer keveréke és nem is nagyon mászkál senki az utcán. Nekem viszont nem voltak nagy igényeim és a hazai dolgokhoz képest azért bőven volt annyira más, hogy élvezzem minden percét. Ami nagy, sőt hatalmas felüdülés volt, az az emberek hozzád állása volt, mint fotóshoz. Bevallom őszintén nekem a hazai megélhetési és politikai helyzet mellett sokszor nincs bátorságom nyíltan és kedvem szerint utcai fotózni, vagy ha mégis, mert épp jó napom van, akkor nagyon hamar jön a “Hová lesz a kép?”, “Te engem fotózol? Ne fotózzál mert megütlek.” és hasonlók, főleg nyugdíjasoktól, akiknek eszét vette az M1 híradó. Reyjkavík más. Az emberek hagyják magukat, maximum nem értik, hogy miért akarom őket fotózni, de nem gyanakvásból, sokkal inkább szerénységből. Amikor egy férfit akartam lefényképezni a buszmegállóban, ő kétszer is készséggel félreállt, mire rájött, hogy nincs is mögötte semmi, tehát valószínűleg igen, őt akarom lefotózni.

Reykjavík street photo trip, street fotó
Férfi a buszmegállóban

Napokig dilemmáztam itthon, hogy vigyek-e digitális gépet magammal. A Ricoh GRIII nálam volt ugyan, mert kicsi és könnyű, de az SL2-S itthon maradt. Valószínűleg nem fért volna be a kézi poggyászomba és valószínűleg nem is élveztem volna annyira, mint ahogy az M6-ot élveztem. Mert végül azt vittem, meg 7 tekercs filmet. Majdnem mindet el is fotóztam. Egy hét már nem olyan rövid idő, hogy az embert frusztrálja, hogy nem sikerül majd egyetlen értelmes pillanatot elkapnia, tehát ezen nem aggódtam. Igyekeztem nyitva tartani a szemem és a lehető legtöbb helyre elmenni a városban. Volt, hogy 40 percet rollereztem, hogy eljussak a térkép szélére, egy világítótoronyhoz az óceánnál. Az igazat megvallva jó volt egyedül lenni és lényegében fel sem tűnt, hogy nem magyarul beszélgetek az emberekkel. Izland ilyen szempontból azért könnyű fokozat, mert angolul mindenki beszél, de tényleg mindenki. Az első napok felfedező túrái után hamar rájöttem, hogy a belváros relatív hamar bejárható, így messzebbre is terveztem utakat, főleg busszal. Az open air museum kb. olyan, mint a szentendrei skanzen, csak skandináv típusú házakkal. Ha gyerekként visznek oda osztálykirándulni valószínűleg szét untam volna magam, de fotós szempontból igazi csemege volt.

Reykjavík street photo trip, street fotó
Arbaer Open Air Museum

Reykjavík street photo trip, street fotó
Szárított halak

Az első napok során fura volt megszokni, hogy Izlandon novemberben már nem megy túl magasra a nap és eleve csak 10 óra magasságában kel fel, szóval az egész nap olyan, mintha mindjárt esteledne. Tulajdonképpen non-stop aranyóra. Csak leginkább felhős idővel, szóval mindegy… Ez a dolog a nap álással viszont hat az emberre, kicsit mindenki fáradtabb, enerváltabb ilyenkor. Én mondjuk csak magamon éreztem, de egy csaj mondta a kedvenc kávézómban kötögetés közben, hogy így van ez mindenkivel, de leginkább azokkal, akik nem itt születtek. Abból meg sok van, mert Reykjavik lakosságának nagy része betelepülő.


Reykjavík street photo trip, street fotó
Kicsit rendhagyó könyvesbolt

Az utolsó három napomat már mint rutinos látogató a legrégebbi városi uszodában kezdtem, ahol 42 fokos forró víz várt a tetőn, meg gőz kabin és jeges merülő medence. Ezt élveztem a legjobban. A lengyel pénztáros el is árulta, hogy a városi fürdőket mindenki szereti és a legfontosabb közösségi helyek. Ezért olcsók. Tényleg azok. Kevesebb volt a belépőm az uszodába, mint egy pint sör a hostel éttermében. Apropó az árak. Izlandon minden kurva drága. Ezt mondhatnám szebben, de akkor nem éreztetném a mértékét, hogy mennyire is drága ott az élet.

Reykjavík street photo trip, street fotó
A legtöbbet használt alapanyag a beton

Maradtam volna még. Lehet, hogy ha még egy hetet kint vagyok, akkor megnézem valamelyik gejzírt is. Erre már nem jutott lehetőség. Hazafelé rendkívül szenvedtem a derekammal a repülőn. Megnyugtatott a tudat, hogy Oroszlán Szonja is a gépen van, így az csaknem fog lezuhanni. Bár ezt az összefüggést ne kérje rajtam senki számon, nem biztos, hogy meg tudnám magyarázni… A filmjeimet visszafelé kézzel vizsgálták át, amiért hálás voltam, bár Ferihegyen is korrektek voltak odafelé, mert a fickó megmutatta a röntgen papírjait, ami szerint ez az új modell már az 1600 iso-s filmnek sem árt. Úgy jöttem haza Reykjavíkból, hogy egyetlen tripadvisor által javasolt fiszfaszt sem nézem meg és csak egyszer ettem birka levest, az sem ízlett, mégis jól éreztem magam és még visszatérek, ha úgy hozza az élet. Számomra akkor élmény az utazás, ha senki nem gondolja rólam, hogy turista vagyok és nem lógok ki a helyiek közül. Az izlandi főváros esetében ezt nehéz megítélni, mert nehéz igazi helyieket találni, de talán pont ezért tökéletes hely arra, hogy az ember elinduljon egy ilyen úton.


Reykjavík street photo trip, street fotó
Viking zenész



71 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page